Barion Pixel

Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.

Higiénia

A konzerválóanyag használata mellett a higiénikus elkészítési mód és tárolás elsőrendű fontosságú egy kozmetikum mikrobiológiai stabilitása szempontjából. Ételeinket is tiszta edényekben készítjük el, de mivel kozmetikumainkat hűtés nélkül, hetekig, sokszor hónapokig szeretnénk – sokszor nem ideális körülmények között, pl. egy párás fürdőszobában – tárolni, ezért itt a „konyhai tisztaság” sajnos nem elég, a patikait kell megcéloznunk.

A legfontosabb higiéniai tudnivalók:

Higiénia

1. Eszközök fertőtlenítése:

A szükséges eszközöket fertőtleníteni kell. Ez történhet úgy, hogy a mosogatógépből frissen kivett eszközöket 70 %-os alkohollal befújjuk, majd – egy papírtörlőn, vagy vasalt konyharuhán – hagyjuk megszáradni.

A nem fém eszközökhöz megfelelő a mikrohullámú sütőben használható cumisüveg strerilizátor.

Ha a fentiek nem állnak rendelkezésre, akkor jó szolgálatot tesz egy nagyméretű kukta, (néhány dl vizet és egy kanál ecetet öntünk bele,) melybe minden hőálló eszközt beletehetünk,  – hasznos egy tiszta konyharuha az edény aljába fektetve –, és forrástól számítva takaréklángon 15-20 percig gőzöljük. Ez az eljárás a nyomás és a hő miatt a legtisztább, majdnem, vagy egészen steril eszközöket eredményezi, (a takarékláng miatt pedig csekély energiát fogyaszt). Legjobb, ha az eszközök hőkezelése után azonnal hozzákezdünk a krém elkészítéséhez, ha nem, akkor a munka megkezdésekor feltétlenül fújjuk be a tárgyakat 70 %-os alkohollal a fentiek szerint. 

Kényelmes megoldás lehet eszközeink fertőtlenítésére a cumisüveg sterilizáló folyadék használata. Az áztatás és öblítés után rázzuk le az eszközökről a vizet és fújjuk be őket 70 %-os alkohollal.

A kozmetikumaink tárolására szánt edényeket is fertőtlenítenünk kell, melyeket hővel sterilizálni nem mindig lehet, de az alkoholos vagy fertőtlenítő folyadékos fertőtlenítés itt is elengedhetetlen.

2. Alapanyagok:

Csak megbízható forrásból származó alapanyagokat vegyünk, melyeket tároljunk sötét, hűvös helyen (pl. száraz pincehelyiség, izolált láda). Az alapanyagokat kizárólag a lejárati időn belül használjuk fel, de a csomagolás felbontása után mihamarabb (ez elsősorban az olajok esetében fontos).  Csak fertőtlenített eszközzel vegyünk ki az alapanyagokból (kézzel sohasem), és a véletlenül leesett vagy kézzel érintett anyagokat még véletlenül se tegyük a készülő krémbe vagy vissza a tárolóedénybe, zacskóba.

Ha magunk feldolgozta gyógynövényekkel szeretnénk gazdagítani kozmetikumainkat, akkor készítsünk párlatokat vagy tinktúrákat, de a sima forrázatok alkalmazásától tekintsünk el, mert még egy alapos szűrés után is nagyon sok növényi maradvány kerül bele a kozmetikumba, amely a termék mikrobiológiai stabilitását csökkenti. Egyes anyagok, mint pl. a tejpor, növényi porok is hatással vannak a készítmény mikrobiológiai stabilitására, ezért ha ilyen alapanyagot használunk, akkor válasszuk az erőteljesebb hatású konzerválószereket, mint amilyen a Rokonsal BSB-N.

3. Tartósítás:

A tartósítószert nem elég akkor a termékhez adni, mikor pár nap elteltével kiderül, hogy „mégsem tudtuk egy héten belül felhasználni, de jó lenne, ha nem kellene kidobni…” Itt is jobb előre gondolkodni. Ekkorra már úgy elszaporodhatnak a krémben a kórokozók, hogy a mi konzerválószereink nem bánnak el velük. 

A kész emulziókat nem szabad újra felmelegíteni, mert ugrásszerűen elszaporodhatnak bennük a kórokozók.

Mindig tartsuk be a tartósítószer adagolási útmutatását. Ha az előírtnál kevesebbet teszünk a készítménybe, akkor az nem biztos, hogy ellátja a feladatát, ha többet, akkor nagyobb esélye van annak, hogy a bőrünk érzékenyen reagál a készítményre.

4. Tárolás:

A kész krémek tárolására legalkalmasabbak azok az edények, melyek légmentesen tartják az emulziót és adagolórendszerüknek köszönhetően nem érintkezik a kéz az edényben maradt emulzióval, így minimalizálható a kintről bekerülő kórokozók száma. Ilyen tárolók a légmentes pumpás adagolók, a tubusok ill. a tubustégelyek, melyek egyesítik a tubusok és a tégelyek hasznos tulajdonságait. Elsősorban testápolók, samponok, tusfürdők esetében használhatók még a flakonok, melyekben ugyan nem biztosított a légmentes tárolás, de a higiénikus kivétel igen. Ha mindenképp tégelyekben szeretnénk tárolni a krémeket, akkor a kivételhez legjobb tiszta spatulát használni, de legalábbis közvetlenül kézmosás után belenyúlni a tégelybe. (Alkohollal tartósított emulziókat azonban inkább ne tároljunk tégelyben).

Ha a termék elfogyott, azonnal mossuk el az üres tárolóedényt, ne hagyjuk benne a krémmaradékokat a következő felhasználás időpontjáig.

Termékeinket ne tegyük ki közvetlen hő (pl. tűző nap, radiátor) hatásának.

Minden esetben tüntessük fel a csomagoláson a számított lejárati dátumot.


Tartalomhoz tartozó címkék: Krémkeverési alapok