Barion Pixel

Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.

Emulziók

Mik azok az emulziók?

Kozmetikumaink nagy részét ún. emulziók teszik ki. Az emulzió nem más, mint egy vízfázis és egy zsírfázis változó arányú és jellegű, stabil keveréke. Mivel azonban a víz és a zsír nem tud összekapcsolódni, egymásban oldódni, szükség van egy ún. emulgeátorra, amely a kapocs szerepét ellátja és egy részével a vízmolekulába „kapaszkodik”, másik részével pedig a zsírmolekulához kapcsolódik. Egy kozmetikai emulzió három alapvető kelléke tehát: víz, olaj (zsír), illetve egy emulgeátor. A kozmetikumok előállításához desztillált vizet használunk, a csapvíz nem felel meg erre a célra.

AgyagokLéteznek ún. kvázi emulziók is, ahol nem szükséges emulgeátor ahhoz, hogy egy krém, vagy egy lotion létrejöhessen. Ilyen az ún. Hűtőkenőcs (cold cream), ahol a zsírszerkezet csak magába zárja a vizet, de nem kapcsolódik hozzá kémiailag, ill. a különböző gélek, ahol a vizes gélstruktúra zárja magába az olajokat.

Az emulgeátorok olyan molekulák, melyek egyik része lipofil (zsíroldékony, víztaszító), a másik része hidrofil (vízoldékony, zsírtaszító), így a segítségükkel a vízcseppecskék eloszlathatók a zsírban, illetve a zsírcseppecskék a vízben anélkül, hogy rövid időn belül szétválnának.

O/V vagy V/O?

Az emulziókat két fő csoportra lehet osztani attól függően, hogy a víz vagy az olaj alkotja az emulzióban a külső fázist, azaz hogy az olajcseppecskék vannak a vízben eloszlatva, vagy fordítva. Eszerint létezik O/V (olaj a vízben) típusú emulzió, mely egy lemosható, könnyen beszívódó készítmény, általában nagyon magas vízfázissal, illetve V/O (víz az olajban) típusú, zsíros, vízzel nem lemosható emulzió, mely általában kisebb mennyiségű vizet tartalmaz. O/V készítményt akkor használunk, amikor kívánatos, hogy a krém minél jobban beszívódjon és hatóanyagokat juttasson a bőrbe (pl. hidratáló krémek, testápolók). V/O emulzióhoz inkább akkor nyúlunk, amikor egy vízálló védőréteget is szeretnénk képezni a bőrön, (pl. popsikenőcsök, napkrémek, sebkenőcsök). Az emulzió jellegét elsősorban az emulgeátor fajtája határozza meg, de döntő lehet a zsírfázis aránya és az elkészítési mód is.

A tisztálkodáshoz használatos kozmetikumok -  samponok, tusfürdők – két fő fázisból állnak, vízből ill. mosóaktív anyagokból (tenzidek, azaz felületaktív anyagok, melyek maguk is egyfajta emulgeátorok), de tartalmazhatnak zsírokat is, melyek ellensúlyozzák a tenzidek esetleges szárító hatásait.

Hogyan épül fel egy kozmetikai emulzió?

Egy emulzió a következő alapelemekből áll: 

ZSÍRFÁZIS: olaj + emulgeátor

VÍZFÁZIS: desztillált víz

Ez az emulzió egy tejszerű, kissé vagy nagyon folyékony anyag lesz (emulgeátortól függően). Ha azt szeretnénk, hogy az emulziónk testesebb, sűrűbb legyen, akkor a zsírfázishoz úgynevezett konzisztencianövelőket kell adnunk. A természetes kozmetikumokban ezt a szerepet a különböző vajak (sheavaj, kakaóvaj, stb), a viaszok, ill. a zsíralkoholok (pl. cetilalkohol) látják el. Az ily módon kiegészített emulziónk így néz ki:

ZSÍRFÁZIS: olaj + konzisztencianövelők (pl. sheavaj, cetilalkohol) + emulgeátor

VÍZFÁZIS: desztillált víz

Ha azt szeretnénk, hogy az emulziónk sűrűbb legyen ugyan, de kisebb mértékben ill. egyáltalán ne tartalmazzon zsírokat (pl. zsíros bőr esetén), akkor sűríthetjük az emulziónkat csekély mennyiségű gélesítő anyag hozzáadásával, melyet a vízfázishoz számítunk, de egy krém elkészítése során receptúrától függően a zsírfázisba is keverhetünk. A natúrkozmetikumok gélképző anyaga általában a xantan. Ez az emulzió a következő alkotóelemekből állna:

ZSÍRFÁZIS: olaj + (esetleg konzisztencianövelők) + emulgeátor

VÍZFÁZIS: desztillált víz + gélképző anyag (xantan)

Ha kozmetikumunkat nem hűtőben szeretnénk tartani és 5 napon belül felhasználni, akkor tartósítanunk kell. (A vízfázist nem tartalmazó balzsamokat, ajakápolókat nem szükséges tartósítani, mert nincs jelen víz, amely a mikroorganizmusoknak biztosítaná a létfeltételt.) A tartósítószert a majdnem teljesen lehűlt, kész emulzióhoz adjuk. A házi natúrkozmetikumok tartósításához alkalmazható anyagokról és a tartósítás szerepéről a Tartósítás című cikkben olvashat többet. A tartósított emulzió a következőképp nézne ki:

ZSÍRFÁZIS: olaj + konzisztencianövelők + emulgeátor

VÍZFÁZIS: desztillált víz + gélképző anyag (xantan) + tartósítószer (Rokonsal)

Ha az egyszerűbb krémektől továbblépnénk, gazdagíthatjuk natúrkozmetikumainkat különböző hatóanyagokkal is. A legegyszerűbb módja ennek, ha víz egy részét vagy egészét valamilyen gyógynövénypárlattal, alkoholos kivonattal vagy aloe verával helyettesítjük. Szintén a víz egy hányada helyett tehetünk a kozmetikumainkba nedvességmegkötő anyagokat, mint pl. a növényi glicerin, vagy a hialuronsav. A tejsavnak nedvességmegkötő szerepe mellett a bőrbarát pH érték beállításában van fontos feladata. Az E-vitamin, a panthenol, a niacinamid fontos bőr- és hajápoló vitaminok, melyekkel szintén kiegészíthetjük krémjeinket. Még luxuskozmetikumok előállítására is van lehetőség különleges kozmetikai hatóanyagok és liposzómák segítségével. Végül, de nem utolsósorban illóolajokkal illatosíthatjuk kozmetikumainkat, melyek közül a legtöbb antiszeptikus hatású is. Krémünk egészen fejlett változata tehát így néz ki:

ZSÍRFÁZIS: olaj + konzisztencianövelők + emulgeátor

VÍZFÁZIS: desztillált víz (gyógynövénypárlat, alkoholos kivonat, aloe vera) + hatóanyagok (glicerin, hialuronsav, vitaminok, liposzómák) + gélképző anyag (xantan) + tejsav (PH érték!) + tartósítószer (Rokonsal) + illóolajok

Most nézzük meg, hogyan lesz az alapanyagokból kozmetikum!

A krémkeverés menete