Unguentum leniens, Unguentum refrigerans
A hűtőkenőcs eredeti receptjét az ókori görög orvosnak, Klaudiusz Galénosznak (129-199?) tulajdonítják. Az igen zsíros kenőcs mindössze mandulaolajból, rózsavízből és méhviaszból állt. A méhviasz nem köti össze kémiailag a vizet és a zsírt, csak arról van szó, hogy a zsírfázis hűlése közben kialakuló viaszos szerkezet magába zárja a vizes alkotórészeket. A hűtőkenőcs kifejezés onnan származik, hogy ebből az emulzióból a bőrre kenés közben víz szabadul fel, aminek hűtő hatása lehet.
Ez az emulziótípus nem túl stabil, hajlamos az „izzadásra”, azaz gyakran előfordul, hogy a vízfázis egy része cseppekben kiválik. Manapság mégis több neves natúrkozmetikum-gyártó visszanyúl ezekhez a készítményekhez, egyszerűségük, jó bőrápoló tulajdonságaik, természetességük miatt. A készítmények stabilizálásához a gyártók szívesen használnak cetilpalmitátot, Lysolecitint, illetve agyagásványokat is. A legegyszerűbb recepteken túlmenően a hűtőkenőcsök rendkívül változatos módon állíthatók elő.
Példák hűtőkenőcsreceptre:
A:
44 g mandulaolaj
6 g méhviasz
6 g cetilpalmitát
44 g rózsavíz
B:
20 g mandulaolaj
2,5 g cetilalkohol
3,5 g méhviasz
4 g sheavaj
20 g víz
Recepttárunkban egy példa a hűtőkenőcsre a Babapopsikenőcs.